dr. Grynaeus Tamás András
életrajza



Alább három életrajzot lehet olvasni. Az elsőt Édesapánk 2001-ben írta, amikor a 70. születésnapja tiszteletére tanítványai, kollégái kötetet szerkesztettek, és ehhez kértek tőle egy önéletrajzot.
A másik két összeállítás 2006 körül keletkezett, amikor a Szegedi Tudományegyetemen életrajzi adatokat kértek Tőle. A vázlatos életrajzot egészítettem ki néhány, kék színnel jelzett, adattal.


Matematikus édesapám könyvei között találtam rá a Magyarországi boszorkányperek oklevéltárárára, édesanyám főiskolás korában Györffy Istvánt hallgatta, népi textilművészettel foglalkozott, szép gyűjteménye marad ránk. A családban. csak egyetlen orvos volt, egyik anyai nagy-nagybátyám, viszont egyik anyai nagybátyám -keresztapám- botanikus volt. Ezekhez a "genetikus adottságokhoz" (számuk nyilván szaporítható lenne, kis utánjárással) járúltak a gyermekkori élmények: a hajdani Gömör vármegye délkeleti csücskének dzsentri-úri-paraszti világa, majd 1944-ben Drégelypalánk, Diósjenő világa.
"Hóman gyerek" voltam (így nevezték a szept. 15.-e után születetteket, ők a miniszteri rendelet értelmében csak a következő évben iratkozhattak be). A közeli Bécsi kapu téri ev. elemi iskolában nem sokat törődtek e rendelkezéssel, így nyertem egy évet. A fasori ev.gimnáziumban folytattam, már a háborús években. A 60, vagy afölötti létszámú alsó osztályok "nagyüzem" volt, csak az V.-től kerültem ember (gyerek-)képűbb 30 körűli létszámú humán osztályba. 1949-ben érettségiztem, közvetlenűl a "fordulat éve" után, így "természetesen" nem vettek föl az egyetemre.
Két éven át dr. Unghváry László kitűnő belgyógyász-kardiologus védőszárnyai alatt dolgozhattam. Katedrájától, kutatásától eltiltott gyermektelen ember volt: sok türelemmel és szigorral tanított. Ismeretekben, felfogásban, magatartásban sokat köszönhetek neki. Ez évek alatt Ida nagynéném (akit szintén félreállítottak) sok időt áldozott rám: irodalmi-történeti szemléletem, ismereteim az ő keze nyomát viselik, francia és angol nyelvtudásom alapjait is ő vetette meg.
Szegeden kezdtem az orvosegyetemet 1951-ben, itt Bartucz Lajos, Bálint Alajos, Bálint Sándor, Péter László és Tímár Lajos voltak segitőim, kis túlzással: "atyai barátaim". Valószínűleg réme lehettem oktatóimnak, mert mindig kérdeztem, kérdeztem. (Mentségemre szolgáljon, hogy most hallgatóimat is erre bíztatom). Ezekben az években "kaptam rá" a néprajzi gyűjtésre. Kezdetben ebben biztosan sok exotikum-keresés, romantikus "ősiség"-keresés is volt, de ebből kedves jó öregjeim hamar kigyógyítottak. Betegektől, ápolónővérektől is sokmindent hallottam (az akkori egészségügyi szervezetben zömük "első generaációs" volt, még eleven otthoni emlékekkel, kapcsolatokkal). Jóval később egyszer egy psychologus próbaképpen elvégeztetett velem egy test-vizsgálatot, majd meglepődve kérdezte, miért nem lettem pl. sarkkutató? Nos ezek a faluk ("az én falum"): Vésztő, Tápé, Szőreg, Domaszék, Dávod, Szeremle, Nagykamarás, Hadikfalva -ezek az én "Antarktiszom". Ez lett némiképp a vesztem is: azokban a hihetetlenűl kegyetlen években nagyon sokat, túl sokat láttam, tapasztaltam (egészen mást, mint amit a "vidékieknek" szerkesztett Szabad nép sulykolni igyekezett). Így ért -25 éves fejjel- 1956: életem legszebb napjai közzé tartozik az a 12 nap... A megtorlás iszonyatos volt: ÁVO, koncentrációs táborok, Csillag, Markó, Vác, Gyüjtő voltak a főbb stációk. De itt, ez idő alatt is remek, szép emberekkel és emberi helytállással találkozhattam. Utána csak a - szovjet exportra, jóvátételbe dolgozó - Óbudai hajógyárba mehettem dolgozni. (Az éberség és a történelem furcsa fintora, hogy itt nem számított "rovott multam"). Csőszerelő műhelyi főnökömtől, Pali bácsitól (régi hajógyári "dinasztia" egyik tagja volt) kaptam később, orvossá avatásomkor az egyik legszebb levelet... Éveket dolgoztam az ORFI-ban, mint kísérleti-állat gondozó, labor. asszisztens, fordító, narkotizőr asszisztens. Ezek voltak -Gorkijtól orzott kifejezéssel - az én "egyetemeim". Mert orvosi studiumaimat csak hét év múlva folytathattam és fejezhettem be. (Ami időt nyertem elemiben a réven, azt sokszorosan elvesztettem a vámon...) Állás? Az ország legtávolabbi, legnehezebben megközelíthető helyén. Feleségemet -mivel engem választott - kitessékelték állásából...
Baja újabb csodálatos "vadászterület" volt: magyarok-bukovinai székelyek-sokacok-szerbek-németek fantasztikus (békés!) egyvelegébe csöppentem. Hálával emlékszem kórház igazgató főorvosomra, dr. Cseh Imrére és osztályvezető főorvosomra dr. Péterfai Jánosra, akik még "kamaszos" csínytevéseinket is bölcs atyai szeretettel-megértéssel tudták kezelni, valamint a látszólag mord tekintetű, de arany szívű Palla Ákosra, aki első önálló publikációim szárnypróbálgatásait segítette.
7 év pomázi, elmeosztályi munka (ekkor már csak 25 km.-re dolgozam otthonunktól...) után a Merényi Gusztáv kórház idegosztálya, végül a János kórház (azóta "megszentült" újra) következett. Közben psychiateri, neurologusi szakképesítést szereztem, majd még kandidátusi fokozatot is (tovább nem engedték a hatalmasok...) Gyermekeink nőttek, fejlődtek, feleségemmel, hűséges társammal, igyekeztünk beléjük oltani, amit jónak és szükségesnek véltünk -reméljük sikerrel.
Sok betegemtől hallottam -élete sora után érdeklődve- ezt a kifejezést: "arról regényt lehetne írni". Íme, "életem regénye" -rövidített változatban.


A budapesti Fasori ev. gimnáziumban érettségiztem 1949-ben, kitüntetéssel.
Egyetemre csak két év múlva vettek föl, ez idő alatt dr. Unghváry László labor- asszisztenseként dolgoztam. Ezen időszakból származó közleményeiben szerepeltem először, társszerzőként.
1951-ben kezdhettem meg tanulmányaimat a Szegedi Orvostudományi egyetemen.
Orvosi tanulmányaim mellett több éven át hallgattam Bartucz Lajos prof. anthropologiai előadásait és a bölcsészkaron népköltészetet.. Erre az időszakra esnek első Szeged-környéki és vésztői gyűjtéseim, melyekből egyetemi, megyei és országos díjazott pályamunkák születtek), valamint a szegedi Embertani intézet megbízásából végzett terepmunkáim.
Ötödéves koromban, a forradalomban való részvételem miatt 1957. febr. 13.-án letartóztattak Az ország számos koncentrációs táborát és börtönét megjárva, a másodfokon - "szervezkedésben való tevékeny részvétel" miatt - kiszabott két év büntetésemet letöltve 1959 februárjában szabadultam.
Közben az ország összes egyeteméről kizártak, a leuveni egyetemtől kapott ösztöndíjamat nem vehettem igénybe, útlevelet nem kaphattam. Palla Ákos szerkesztő jóvoltából jelenhetett meg első önálló munkám 1962-ben a Communicationes ex Bibliotheca Historiae Medicae-ben, melyet itt, valamint múzeumi közleményekben (Orosháza, Szeghalom) továbbiak követtek.
Ez idő alatt segédmunkásként (Óbudai Hajógyár), majd állatgondozóként, labor-, ill. narkotizőr asszisztensként (ORFI, Budapest) kerestem kenyerem.
Csak 1964-ben engedélyezték, hogy egyetemi tanulmányaimból hátralévő másfél évet befejezhessem. 1966-ban avattak, summa cum laude. Végzés után -ekkor már házasember voltam- a bajai kórházba helyeztek dolgozni. Erre az időszakra esnek dávodi, szeremlei, hercegszántai és garai (az egykori bukovinai -hadikfalvi- székelyek körében végzett) gyűjtéseim kezdetei, melyekből később számos publikáció született.
Orvosi munkámat az Eü. Minisztérium psychiatriai betegek számára létesített pomázi Munkatherápiás Intézetében folytattam 7 éven át, majd a budapesti Gyáli úti kórházba kerültem. E munkakörökkel összefüggő psychiatriai és neurologiai témájú munkáim egyrésze ez idő alatt látott napvilágot, e két tárgykörből szakorvosi képesítést is szereztem (1971 és 1977). 1981-től a (Szt.) János kórház neuropsychiatriai osztályán dolgoztam 21 éven át, nyugdíjazásomig (2001). Jelenleg a Sz. Ferenc kórház neuropsychiater konziliárusa vagyok.
Tudományos fokozatomat 1988-ban kaptam "A honfoglalás-, és Árpád-kori magyarság betegségei és gyógyításuk" c. disszertációmért, ami a millecentenáriumra "Isa por." címmel (kibővítve) könyv formájában is megjelent.
Az ethnomedicina, ethnopsychiatria és ethnobotanika tárgyköréből a szegedi egyetemen rendszeresen, a budapesti egyetemen két félévben, a debreceni, pécsi, budapesti (kertészeti kar) és kolozsvári egyetemeken meghívott előadóként tartottam előadásokat. Munkám eredményeiről hazai és külföldi kongresszusokon is számos alkalommal volt lehetőségem beszámolni.
Itt szövődött szerény kapcsolataim révén volt lehetőségem külföldi publikációkra is.
Feleségem belgyógyász szakorvos, három gyermekünkből kettő ért felnőtt kort, mindketten már önállóak.
Külföldi ösztöndíjat soha nem kaptam, külföldi útjainkra saját erőből, vagy rokoni-baráti segítséggel került sor. Intézeti hátterem gyakorlatilag nem volt.
Tagja vagyok az MTA orvostörténeti munka-bizottságának, az Orvostörténeti közlemények szerkesztő bizottságának, a Magyar Néprajzi Társaságnak, a World Psychiatric Association Transcultural Sectionjének, ennek 1993-tól két cikluson át kelet-európai referense voltam.
Kitüntetéseim: (1982) Zsámboki János emlékérem; (1991) 1956-os emlékérem




Dr. Grynaeus Tamás CSc. életrajza


Született: Budapest, 1931. IX. 26.
Édesanyja Papp Emilia festőművész (+1972), édesapja Grynaeus István matematikus, egyetemi tanár volt (+1936).


Tanulmányai:
elemi- és középiskola (Budapesti Evangélikus Gimnázium)
érettségi 1949
1951-től szegedi orvostudományi egyetem hallgatója
1957. febr. 13-án letartóztatták a forradalomban való részvétele miatt: AVH, koncentrációs táborok; első fokon 38 hónap, másodfokon 24 hónap börtön: Csillag, Markó, Vác, Gyűjtő.
1959-64 segédmunkás (Óbudai Hajógyár), majd állatgondozó, laboratóriumi asszisztens
1965-től folytathatta és befejezhette egyetemi tanulmányait
Szakképesítések: psychiatria (1971), neurologia (1977)


Tudományos fokozat:
1988: a történettudomány (néprajz) kandidátusa (CSc)
(Kétszer kísérelte meg megszerezni a "nagydoktori" fokozatot. Először Örményi Imre meteorológussal közösen készített munkájával, melyben az időjárási események és az epilepsziás rohamok kapcsolatát dolgozta fel. Az elutasítás "hivatalos" indoka az volt, hogy nem önálló munkát nyújtott be...
Másodszor, sokak ösztönzésére, a Szent Antal tüzéről írt és az Akadémiai Kiadónál megjelent (2002) könyvét nyújtotta be. Ezúttal az elutasítás érdemi indoklása így hangzott: a szükséges szavazatot nem kapta meg.
Ezt követően megírta az Akadémia illetékeseinek, hogy "többet nem fogom Önöket zavarni".)


Munkahelye:
Baja, Városi Kórház ideg-elmeosztálya,
Pomáz, Munkaterápiás Intézet (elmeosztály)
Budapest, Merényi Gusztáv kórház, idegosztály
Budapest, Szent János Kórház neuropsychiatriai osztály
Budapest, Szent Ferenc Kórház (nyugdíjasként)


Ösztöndíj:
1961 leuveni egyetemtől (Belgium) 1 évre (nem vehette igénybe, mert nem kapott útlevelet)


Kitüntetés:
Zsámboki-emlékérem
1956-os emlékérem
Szegedi Tudományegyetem: címzetes egyetemi docens

Külföldi kongresszusi előadások: Plovdiv, Bécs, Drezda, Neubrandenburg, Erlangen, Heidelberg, Genova, Kassa


Oktatói tevékenység:

Szeged BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék (1994-)
Budapest, ELTE Folklore Tanszék és Kulturális Antropológiai Munkacsoport


Alkalmi egyetemi előadások:
Budapest, Kertészeti Egyetem,
Debrecen, Orvostudományi Egyetem,
Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem,
Kolozsvár, Sapientia Egyetem


Opponensi, témavezetői feladatok, konferencia-szervezések.


Társulati tagság:
Magyar Orvosi Kamara 1989-
Orvostörténeti Társaság 1972-
Népi Orvoslási szakosztály vezetője 1994-
Magyar Néprajzi Társaság 1990-
Arbeitsgemeinschaft Ethnomedizin (Heidelberg) 1968-
World Psychiatric Association Transcultural Psychiatry section 1982-


Meghalt néprajzi gyűjtőútja során az Áthoszi Kolostorköztársaság területén 2008. novemberének elején.
Földi maradványait 2013. júliusában sikerült eltemetni.