Rövid életrajza


Grynaeus Ida
Eperjes, 1889 - Budapest, 1967. január 26.
pedagógus, iskolaigazgató


Grynaeus Ida


Grynaeus Ida a Csalogány utcai "Képző" tanára, majd 1928 és 1948 között igazgatója volt.
Az intézmény több néven is szerepelt az évtizedek során. Hívták 'Budapesti Tanítóképző Intézet'-nek, majd 'II. kerületi Népiskolai Tanítónő- és Nevelőnőképző Intézet'-nek... Az iskola a főiskolai keretek között működő tanító(nő)képzés megindulásáig működhetett - sok hasonló intézményhez hasonlóan. Bezárását követően az épületet továbbra is oktatási célokra használták a '90-es évek elejéig. Ezt követően évekig üresen állt az épület, majd elbontották, hogy irodaház épülhessen a telekre...
a Csalogány utcai épült a Csalogány utcai épült


Tanítványai 1948-ban, valószínűleg nyugdíjba vonulásakor, egy kézzel festett fotóalbumot készítettek számára. Ez az album, végül (2005-ben) az egyik egykori tanítványa jóvoltából visszakerült a családhoz. (Arról nincs adatunk, hogy miért nem maradt Ida néninél.)
A digitalizált változata itt található. Az utolsó két lapot nem kötötték bele a kötetbe.
A kötetben benne maradt az átadásakor elmondott beszéd szövege is, illetve pár kép egy felvonulásról és egy tablókép is.